Az írás:
Már egy ideje beköszöntött a hideg tél, és sokaknál azonnal előjött egy probléma, ami nyáron fel sem tűnik. Mi más lenne ez, mint az utastér gyenge fűtése. De mi lehet az oka, azaz mit lehet tenni, hogy újra legyen fűtés az autóban?
Először is, nézzük, mik lehetnek a fő okai annak, ha nem kielégítő a fűtés télen.
Falevelektől eldugult fűtőradiátor-lamellák, amik miatt nem tud a levegő átáramlani rajta.
Ezt egy öregebb Mazdából kellett kitisztítani, külső fotók.
Ezek pedig endoszkópos kamerával készített, a fűtés rendszer belsejét mutató fotók. Na ezt csak a fűtésboksz teljes szétszerelése után van mód kitisztítani.
Az elsőre még a szakmabéliek közül sem sokan gondolnak. A szélvédő tövében lévő beszívó-nyílásokon keresztül az évek alatt rengeteg szemét hullik be: falevél, por, szösz. Amik nem tudnak átpréselődni a fűtőradiátor lamellái között, azok a nedvesség hatására szépen összeállnak és elállják a levegő útját. És ha a levegő nem tud átáramlani a fűtőradiátoron, akkor meleg levegő sem lesz bent.
A második fő ok a belülről eldugult fűtőradiátor. Ha csapvízzel tölti fel az ember a hűtőkört, akkor ott a vízben lévő ásványi anyagok a folyamatos felmelegedés-lehűlés hatására bizony kicsapódnak és gyönyörűen lerakódnak az összes létező felületre. Nem is mondok többet, elég ezt a képet megnézni…
De ami miatt ez a cikk létrejött az a termosztáttal kapcsolatos, és az amire szerintem senki nem gondolt volna!
Termosztát-leves.
Tudjuk, hogy van a termosztát, ami a hűtési rendszer kis és nagy körét köti össze. Ha a víz a kis körben elér egy adott hőmérsékletet, akkor a termosztát kinyit és előreküldi a vizet a hűtőradiátorhoz. Ezt a nyitási hőmérsékletet szokták megadni a termosztátokon, pl. 88°C. A rafináltabb szakik néha szeretnek megbizonyosodni arról, hogy az a 88°C valóban 88°C, s ilyenkor készül a termosztát-leves. Termosztátokat sorszámozni, hőmérő a fazékba, aztán jegyzetelgetni szorgalmasan! Ez persze úgy volna korrekt, ha a hőmérsékletfüggő átfolyást tudnánk mérni az egyes termosztátokon, de ezt házilag kissé körülményes lenne megoldani…
Üzemi hőfokon
És hogy mekkora különbségek lehetnek termosztát és termosztát között azonos hőmérsékleten? Kell ehhez a képhez kommentárt fűznöm? Szóval ha a hűtőhöz menő cső már akkor is meleg, amikor a vízhőfok-műszer mutatója még nem érte el az üzemi tartomány alsó harmadát, akkor gyanakodhatunk egy olyan jobb-alsó termosztátra…
De van itt még több más, ennél sokkal fontosabb dolog is! A következő dolog a maximális nyitáshoz tartozó hőmérséklet. Ez sem mindegy, mert ha már 92°C-nál teljesen kinyit a termosztát, akkor állandóan túlhűti a motort, nem tudja ellátni az analóg térfogatáram-szabályzás folyamatát vagy nyitva van, vagy zárva. Ha viszont csak 110°C-nál nyit ki teljesen, akkor adott esetben nem tud elég meleg vizet engedni a radiátorhoz, besülhet a motor. Az autókázás dinamikus jellegéből fakadóan pedig finom és gyors szabályzás kell, hogy ne is süljön meg a motor, de ne is hűtsük túl.
Aztán itt a hiszterézis kérdése is, amit most együtt kezelnék a nyitás/zárás gyorsaságával. Az egy nagyon szép elméleti dolog, ha a gyártó megadja, hogy az adott termosztát 88°C-on nyit ki és 102°C-nál éri el a teljes nyitást. Ennek ugyan van még egy pontossága is, és ez sem tized fok nagyságrendű. Az, hogy felmelegedéskor 88°C-nál nyit ki, rendben van, de a kérdés itt inkább az, hogy visszafelé irányban hány fokon zár be? Ha nagyon lassan hűtjük a vizet, akkor biztosan meg fog egyezni a nyitási hőmérséklettel, de ha felmászunk Budakeszi felé és a túloldalon gurulunk le, akkor már problémás lehet a dolog. Hirtelen megszűnik az intenzív hőtermelődés és ha még fűtünk is, akkor a víz gyorsan el kezd visszahűlni, és ha a termosztát nem zár elég gyorsan, akkor biza gyorsan túlhűlhet a motor! Tehát fontos, hogy a termosztát gyorsan kövesse le a víz hőmérsékletét!
És hogy mekkora különbségek lehetnek termosztát és termosztát között azonos hőmérsékleten? Kell ehhez a képhez kommentárt fűznöm? Szóval ha a hűtőhöz menő cső már akkor is meleg, amikor a vízhőfok-műszer mutatója még nem érte el az üzemi tartomány alsó harmadát, akkor gyanakodhatunk egy olyan jobb-alsó termosztátra…
De van itt még több más, ennél sokkal fontosabb dolog is! A következő dolog a maximális nyitáshoz tartozó hőmérséklet. Ez sem mindegy, mert ha már 92°C-nál teljesen kinyit a termosztát, akkor állandóan túlhűti a motort, nem tudja ellátni az analóg térfogatáram-szabályzás folyamatát vagy nyitva van, vagy zárva. Ha viszont csak 110°C-nál nyit ki teljesen, akkor adott esetben nem tud elég meleg vizet engedni a radiátorhoz, besülhet a motor. Az autókázás dinamikus jellegéből fakadóan pedig finom és gyors szabályzás kell, hogy ne is süljön meg a motor, de ne is hűtsük túl.
Aztán itt a hiszterézis kérdése is, amit most együtt kezelnék a nyitás/zárás gyorsaságával. Az egy nagyon szép elméleti dolog, ha a gyártó megadja, hogy az adott termosztát 88°C-on nyit ki és 102°C-nál éri el a teljes nyitást. Ennek ugyan van még egy pontossága is, és ez sem tized fok nagyságrendű. Az, hogy felmelegedéskor 88°C-nál nyit ki, rendben van, de a kérdés itt inkább az, hogy visszafelé irányban hány fokon zár be? Ha nagyon lassan hűtjük a vizet, akkor biztosan meg fog egyezni a nyitási hőmérséklettel, de ha felmászunk Budakeszi felé és a túloldalon gurulunk le, akkor már problémás lehet a dolog. Hirtelen megszűnik az intenzív hőtermelődés és ha még fűtünk is, akkor a víz gyorsan el kezd visszahűlni, és ha a termosztát nem zár elég gyorsan, akkor biza gyorsan túlhűlhet a motor! Tehát fontos, hogy a termosztát gyorsan kövesse le a víz hőmérsékletét!
A berendezés
És akkor a végére a csattanó! A termosztátgyárak kivételével ezt szerintem még senki sem mérte meg, de amikor a hideg beköszöntével nálam is kezdtek előjönni a fűtésbéli gondok, gyorsan vettem bele egy gyári termosztátot, és meglepődve nyugtáztam, hogy jóval lassabban melegszik vele a motor, mint az általam cserésnek ítélt termosztáttal valamint még az üzemi hőmérséklet is alacsonyabb volt vele. Ez gondolkodtatott el és állítottam össze a következő házi “mérőberendezést”. Ezzel a termosztát zárt állapotbéli víz-áteresztését szerettem volna megvizsgálni.
Volt itthon 9db termosztátom, amiből hat darab gyári. Végigmértem az összeset és igen meglepő eredményt kaptam. A legrosszabb eredményt a vadonatúj (gyári) termosztátom adta: zárt állapotában egy perc alatt 6,5dl(!) vizet eresztett át úgy, hogy a mérés közben sem túlnyomást, sem torlónyomást nem tudtam szimulálni. És hogy ez sok-e? Annak fényében, hogy egy átlagos négyhengeres motor hűtővíz feltöltési mennyisége 5-8L körüli, amihez még hozzá tartozik, hogy a kis kör ennek talán a fele-harmada térfogatban, akkor IGEN, nagyon sok! És félreértés ne essék, nem ennyivel több vizet kell felmelegítenie a motornak, hanem amíg a motor el nem éri az üzemi hőfokot, addig időegység alatt ennyi hideg víz állandóan hűti a motort. Nagyobb hidegben és folyamatos fűtés mellett pedig még zárt termosztáttal sem lesz képes a motor elérni az üzemi hőfokot…
Az pedig, hogy ez a 6,5dl-es érték hogy is nézett ki a mérés közben, erősen meglepett. Íme:
6,5dl/perc
Ez az érték tehát valós körülmények között nagy valószínűséggel jóval magasabb is lehet. Szóval sajnos ki kell jelentenem, hogy az eddigi eszmém, miszerint “termosztátban csak gyárit”, csúnyán megdőlt. De akkor mi lenne a megoldás? Mivel az ember nem mehet be úgy az autósboltba, hogy mielőtt megvenném a termosztátot, végig szeretném mérni őket ezzel a kütyüvel, így egy kicsit nehéz. Azt tudom, hogy létezik olyan termosztát, amiben a záró felületek között, praktikusan a mozogó tányéron gumi van. Ez biztosan zár. A másik lehetséges megoldás a réz termosztát lenne, mivel még ha új állapotában nem is zárna tökéletesen, ez azért az acélhoz képest jóval puhább és idővel be tud kopni.
De mivel minden különböző termosztátnál ott van a nyitási hőmérséklet pontossága, a hiszterézis, a zárási sebesség és legkevésbé sem utolsó sorban a zárt állapoti áteresztés, ezért csak egy komplex méréssel lehetne egyikre vagy másikra azt mondani, hogy ez vagy az jobb.
Ezen mérések nélkül viszont TOTÁLIS LUTRI, hogy amit látatlanul veszünk termosztátot, mit fog produkálni…
Legfrissebb élmény, és a nagy megoldás!
Az idei
Ami vagy piros, ha nagy a baj!
Nem értettem a szempontot, hogy nem mutatós műszereznek, hanem majd ha valami van, világít egy lámpa megoldást alkalmazzák. Lehet olcsóbb, lehet felesleges mint általános információ, mindenesetre sokkal idegesítőbb ha világít a lámpa bár melyik színével, mint ha a mutató kicsit idébb, vagy odébb áll a megszokottól.Szóval alkatrész berendel, mint kiderült, megegyezik a Seat-ban használt termosztáttal. Jaj de jó, tegnap annyira elnyerte a tetszésem, végre megoldódik a problémám. Beetle is szétszerel, de közben találkoztam a Seat gazdájával, aki jelzi, hogy minden oké, bár egy kicsivel többet kell mennie az üzemi hőfokig mint korábban, de van fűtés, köszöni. Na akkor csak nem zár rendesen, már megint kezdődik... Új termosztát megvizsgál, és valóban. Ahol a fény, ott a hűtő folyadék is átjut.
Ezután kirendeltem, az összes elérhető típusú termosztátot...
Talán nem nagy titok, hogy a fénypróba után mindet beépítésre alkalmatlannak minősítettem...
De akkor hol a megoldás? Közben már fél nap eltelt, Beetle darabokban. Elkezdtem Japán autókhoz keresni, gumírozott tömítésű termosztátot, fizikai méretek, és nyitási hőmérséklet alapján.
Nem egyszerű, valamiért minimális hasonlóságot engednek maguknak a tervezők. Mindenesetre lett egy kiszemelt, Mitsubishi típushoz készül, 2 fokkal nyit később, azaz 87-ről 89-re emelem az üzemi hőfokot, és 2 mm-rel kisebb az átmérője.
És megoldotta!!! A légtelenítés volt egy picit figyelmet kívánóbb, most nem tolta át a zárt termosztát résein a levegőt. Üzem közben nagyon hamar melegedik az autó, gyakorlatilag a karácsony utáni 0 és -5 közötti külső hőmérsékletben is 2-3 utcányi távolságot megtéve, már langyos levegőt fúj az utastérbe, mert semmi szivárgás nincs a menetszéltől hűtött vízhűtő irányából, emiatt semmi szükség utólagos, viccesen kialakított hűtő takarókra, gyakorlatilag ha megfelelő a jármű kialakítása, és kellően jó az utazók hőtűrő képessége, a fűtés radiátoron keresztül megoldja a motor a hűtését. Természetesen ha szükséges, ellátja feladatát, kordában tartja a motor hőháztartását.
És mint megoldás, ajánlanám a fagyoskodóknak, hogy a 050 121 113 C VW gyári számú termosztát nagyszerűen helyettesíthető ezzel a típusú/kialakítású termosztáttal, mert se gyárilag, se után gyártásban nem alkalmazzák a tökéletes tömítést adó gumírozott záró felületet. Un.Nr.:489 111
Nagyon jó írás! Főleg a vége. Én ugyanígy jártam az új termosztáttal (QH retek). Benzines autó 10-12km alatt érte el az üzemi hőfokot. Mondom ez nem létezik. Kiveszem, melegítem, jó értéken nyit. Aztán a termosztát csövébe öntöttem vizet, ami azonnal kifolyt. Vittem is vissza elmondtam mi van és szó nélkül kicserélték. Persze más márkát (Vernet) kértem. Ebből egy csepp víz nem folyt ki, és 4-5km után középen állt a mutató.
VálaszTörlésHab a tortán, hogy ennek meg fél év után elporladt a tömítése és csöpögött a fagyálló. Egy harmadik márkát (EPS-Facet) vettem.
A rokonok ebből annyit szűrtek le, hogy de sok baj van ezzel a kocsival.. :D
Nangyon jó és hasznos írás, köszi!
VálaszTörlésEzekszerint mégis számít valamit, ha le van takarva a hűtő egy kartonlappal.
Ugye télen hideg van az utastérben is. Az nem lehet, hogy a radiátor viszi el a hőt?
Ha egy autónak konstrukciós, vagy alkatrész hibából eredően nem megy a felmelegedés, valóban megoldás lehet a hűtő takarás. Magam azt gondolom, lehet régen sem kellett volna, de ma egyáltalán nem lenne rá szükség. Amíg egy autó új, és vagy az alkatrész jól működik, minden rendben, kielégítő a hűtés fűtés funkció. http://rustlab.blogspot.hu/2011/11/utkozben-fotoztam.html Itt látható két dekoratív megoldás hűtő takarásra. Ilyen típusú autókon sose láttam új korában ilyesmire igényt :)
TörlésAz a 'fényáteresztő' lyuk azért van a termosztátokon, hogy minimális mennyiséget mindig átengedjen. Beszereléskor szigorúan felül kell lennie! Ennyi a titok.
VálaszTörlésKedves hozzászóló! Ahogy látom, nem ment át a lényeg. A záró felületnél körbe áteresztő képesség a baj. A légtelenítő furatot elfogadom, bár abból az automata elzárásút jobban kedvelem.
VálaszTörlésÉs jut eszembe. Ha a fotót nagyítva is megvizsgáljuk, látszik, hogy a peremen lévő "fényáteresztő lyuk" nem direkt erre a célra készített lyuk, csak a gyártás során tökéletlenül préselt anyagok közti rés.
TörlésNagyon hasznos iromány,köszi!
VálaszTörlésEsetleg volna tipped 2001-es Citroen Berlingo 2.0 HDI -hez használható, megbízható típust?Köszi! László
Nem, még nem foglalkoztam a kérdéssel. Azt sem volt egyszerű kilegózni, amit megírtam. Sok sikert!
TörlésKedves Zoli!
TörlésNekem Sharanom van. Légyszi írd meg nekem, hogy mi a márkája és típusa annak a gumis termosztátnak, amivel helyettesíthető a gyári.
Heló, volna valakinek tippje 2005 FMBA tdci Ford mondeóhoz mert már az 3. termosztátot veszem ami átereszt (különböző márkák: VERNET, eps-face).
VálaszTörlés2001-es 1,6-os Octaviába az Wahler márkájút vettem az Unixban. Nekem tökéletesen bevált, azóta stabilan középen van a mutató, és a meleget is hamar elkezdi fújni a fűtés . Ami előtte benne volt vélhetően még a gyári,mert WV audi logós, ugyan kinyitott 87 foknál, de csak 50 fokra visszahűlve zárt be
TörlésEzen a gumis termosztáton ha jól értem még egy kis furat sincs, ami minimális áramlást biztosítana? Biztos jó megoldás ez? Mert gyakorlatban nem tartom szerencsésnek, hogy egy üzemi hőfokú motorra még ha lassan is , de ráereszti a hűtő hideg, akár fagypont alatti hűtővizét. Kis résen áramolva meg azért csak előmelegszik kicsit az a víz
VálaszTörlésA termosztát működéséről nem árt tudni, nem ON-OFF kapcsoló. A hőmérséklet növekedésével lassan elkezd nyitni, majd amikor szükséges el kezd lassan vissza zárni. Nem is biztos, hogy minden üzemállapotban eléri vagy szükséges elérnie a teljesen nyitott állapotot. A nyitási hőmérséklet jelentése, hogy hány fokon kell elérnie a teljesen nyitott állapotot.
TörlésSorry de ezt nem jól tudod. Nyitási hőmérséklet az amikor el kezd nyitni, tehát épphogy megmozdul. Majd van megadva még egy érték amikor teljesen nyitva kell lennie. Pl: nyitási 85 fok, teljesen 100 fok. Első voltam.
VálaszTörlésNagyszerű dolgokat írtak a termosztátról.
VálaszTörlésMint autó szerelő a lényeget értsétek.
Nem árt elolvasni..
AZ AUTÓ TÖKÉLETES MŰKÖDÉSÉNEK ALAPJA.EUGENIUS.
POLSKA 2016.07.15.
Sziasztok! En toyota yaris versohoz keresek termosztatot. 1 honapja csereltek az automba, mert azt tapasztaltam, hogy hosszu utakon kigyulladt a vizhojelzom. Most kicserelve mar a rovid távolságokat sem birja. Ki mit javasol, mert a szerelom altal javasolt legjobbat tettuk bele de durvan 1 honapot sem birt, sot rosszabb lett mint elotte.
TörlésKöszönöm
Király írás! Köszönöm!
VálaszTörléssziasztok nekem olyan problémámn lenne hogy hiába kicseréltettem a termosztátot nem megy fel a viz csak kb70 fokig nem tus kinyitni rendesen és a felső cső meleg az alsó pedig hideg a hűtőben ez normális? vw passat b4 ről van szó 1995 évj
VálaszTörlésNormális? Mi... Ha a termosztát bizton zár, akkor vagy kevés a motor veszteség hője (dízel) vagy a fűtés radiátoron keresztül ki tud hűlni a motor (bár ehhez mostanában nem volt elég hideg, az én környékemen biztos nem)Azt nem gondolnám megfelelő üzemállapotban hibának, hogy csak az egyik cső hideg (meleg), mert nem indul meg a keringés a hűtő felé, amíg nem szükséges hűteni (bár ezen is megoszlanak a vélemények, van aki szerint jó ha kicsi átáramlás van), azaz a képződött hőfelesleget elvezetni. Dízel T3-nál a hatékonyabb utastér fűtéshez jó megoldás volt golyós csappal elzárni a hűtő felé menő egyik ágat, csak a fűtés radiátorokon keresztül adta le a motor a meleget, nagyon kellemes volt, túlmelegedés nélkül. Ehhez nyilván a képződött hőnek, a belső hőleadóknak, és a nagyon hideg környezeti levegőnek megfelelő arányban kellett lennie.
TörlésAztán van a jellemzően dízel autós eset, hogy nem zár a termosztát, és emiatt a hűtőn keresztül áramló hűtő folyadék le is hűl, csak az egyik cső lesz meleg, a bemeneti oldal. Kéne több információ az autóról, csövekről, azok elhelyezkedéséről, és hőmérsékletéről.
Aztán van a minden rendben, csak a műszerfal fals értéket mutat. Utastérbe jutó fűtő levegő hőmérséklete is alacsonynak tűnik?
Az a 70 en nem 90 ven??
VálaszTörlésnem egyébként, 1995.évj vw passat 1.9 tdi 90lovas 1z motoros kicseréltettem a termosztátot ˙(grace) márkájút de nem megy fel max 75 fok de még addig sem midig csak ha sokat megyek vele tehát 10km után alig van 40 fok kb alig van fűtésem nemtudom mi lehet a baj fűtőradiátor is tavaly lett benne cserélve (a termosztát lehet rossz hiába új?)
VálaszTörlésTelibe hűtőtakaró (karton lap) és próba. Így kezdésnek kicsit paraszt, de talán a legegyszerűbb házi megoldása a hibakeresésnek.
TörlésÍrtam, a VW gyári cikkszámot, azt kéne az autójához beazonosítani. Ha stimmel, akkor az utolsó mondat utáni számsort bediktálva (nem a helyettesítő, hanem a konkrét alkatrészt megvásárolva), egy (2016) Az Év Magyar Vállalata címmel megtisztelt alkatrész kereskedőnél, beszerezhető ;)
VálaszTörlésa nevemmel kezdem,mert nem értem,hogy kell nevet adni a dolognak:CVOYAGERISTA.
VálaszTörlésazt sem tudom,hol kezdjek hozzá:
Pestről sapkában , kabátban kellett jönnöm Szoboszlóig(200 Km)kb 45-50 fokos vízhővel,mindezt fűtés nélkül(kb 2016,12.15).
itthon teljes szélességében eltakartam a hűtőt kartonpapírral,közvetlenül a hűtő felülete elé helyezve azt.
vízszintesen áll a vízhőfok,fűtésem ezerrel megy,2Km után már meg tud mozdulni a mutató hidegen indítva is.
igen ám,de az utastér alatt oldalra van kivezető csöve valaminek,amiből ereget az égett motorolaj füstje.
első lépésben megfelezem a papírt,
másodikban megyek szerelőhöz , termosztátcserére.
kicsit elképedtem:zártállapotú átfolyás,nyitási alsó-felső hőmérséklet,plusz zárási hőfok értékek,és annak sebessége
hali,olvastam a bejegyzést próbáltam leszűrni a lényeget,én is 1.9 tdi vel szívok sőt nem is csak egyel hanem többel,környezetemben van sok és egy a baj 70c* ig megy a víz szépen de onnan sehova,keresgéltem az év vállalata oldalán hasonló kaliberű termosztátot mint az én gyárim véltem felfedezni hasonlóságot az általad tanácsólt japán márka felhozatalából pl micsu carisma space star stb, csak a nyitási hő 1 fokkal több meg a ház kialakítása nem teljesen egyforma,a felső részén lévő rugós tányér nincs ezeken rajta!Számíthat ez valami?
VálaszTörlésVálaszodat eéőre is megköszönném!
Szervusz! Az egyértelműség miatt írtam a gyár számot. Ha azt valaki visszafejti, az benzin motorhoz van. 2 napja egy 1.8T benzin Passatban is remekül működik. Személyes tapasztalataim 2.0 8V vel van. Szóval dízel és tányérka. Igen, a dízelé más. Arra is megvan a helyettesítő megoldás. Most nem tudom fejből a számát, Jaguar X-type és hasonlóan napok mentek el a keresgéléssel, kicsit kutakodjatok ti is. Frissíteni fogom a cikket, és talán erről is lesz benne szó pontosabban ;) Nem gondoltam, hogy ez a termosztát egy ennyire problémás kérdés. Megjegyzem 1985 ös 1,6TD ből vettem ki VW cikkszámos gumis zárású termosztátot, amit soha többet nem tudtam beszerezni még gyári forrásból sem, egyszerűen gumi nélkül gyártják napjainkban. Sok sikert!
TörlésKöszi,találtam a ford orion 1.8 td termosztátot ami szinte ugyan az mint a gyári nekem az 1z motorkódos 1.9tdi ben csak a 87 helyett 88 fokos most azt fogom berakni új folyadék kiséretében,majd írok hogy mi a helyzet!
TörlésSeat cordoba 94 1.4-es kocsim van. Miért nincs üzemihőfokon a motor?A vizhőfokmérő alapjàraton fel megy de ha màr menet szél éri vissza hűl és nincs meleg levegő az utastérbe csak langyos hideg de ha van is az elég gyenge. Ki lett cserélve a termosztàt is de nem oldódott meg a probléma. Màr próbàltam oda hűtőhöz karton papirt tenni de nem csinàlt semmit. A termosztàt àt engedné a vizet ha zàrva van is? Kettő termosztàtot is cseréltettem benne de nem segített. Legyetek szívesek segíteni ha tudtok mi a probléma ilyenkor. Előre is köszönöm.
TörlésA fűtés baja szerintem a fűtés/hűtés terelő lemeznél van ahol lerohadt a szivacs és így összekeveredik a hideg és a meleg+nem tereli rá rendesen a levegőt a fűtőradiátorra!ki kell venni a műszerfalat vagy a magnós részen kiszedsz mindent és a fűtésbox terelőnél az előlapot lepattogtatod és van egy kis hely annyi hogy vagy benyúlsz vagy benézel és tapogatásra ragasztottam be patex power tapéval és teljesen jó,passat b4,climatronic!KIKA
Törlésde azt írja,hogy a motor sem üzem meleg.
TörlésSziasztok! nagyon kimerítő írás,most én is küzdök,de nem találom a megoldást!"2 napja egy 1.8T benzin Passatban is remekül működik. "ez pontosan milyen passat,mert én is ebben utazom de túl nagy a paletta!
VálaszTörlés92" passat 1,8 ABS mot.kód,és így néz ki: https://cdn.autodoc.de/thumb/?m=1&id=7002486&lng=en
Nekem,ugyan ilyen gyáriszám kell:056 121 113d tehát nem olyan mint amit írtál! Viszont én sehogy sem találom ezt Nr:489111-t!
Köszi előre is a segítséget! Üdv.
ui: látom már jött egy cordoba is nálam ugyan ez van cseréltem termosztátot is de ugyan az a jelenség!
1.8t csak b5 től felfelé van,neked b3(malac) van ha jó az évjárat,nemtudom milyen hőfokú kell a benzinesbe de a gates márkát ajánlom nekünk most kettő autón jól működik,-14 be is ma is -22 volt és az udvaron hagytam a kocsit aztán negyed órát ketyegett és már 70c' volt a víz hozzáteszem hogy dízel!
Törlésigen malac, de közben már eljutottam odáig,viszont én sehogy sem találok olyat ami "gumirozott" tányéros lenne ,legalább is azt külön nem jelölik,a képek meg többnyire csak általános képek nem mindig az adott termékről készült!egyébként 87-102 kell,viszont a 70 fokot nekem is eléri de aztán többet sehogy. itt az udvaron felment vagy félóra alatt 80 fokra is,de egy km után leesett a mutató olyan 70 körülire és ott is maradt,de a meleg is elveszett a fűtésből!
TörlésSziasztok!
TörlésMegtaláltam a megoldást, bár még nem volt időm beépíteni a termosztátot, de mint a képen is látszik ez gumitömítéssel ellátott tányéros, amiről itt szól a fáma. Tehát remélem jó lesz! Minden esetre, akinek gyári szám szerint 056 121 113D jelzésű termosztát kell, annak ajánlom ezt a típust Wahler 4253.87D kb 3000.-tól indul, én mondjuk 3890 ért kaptam a megrendeléstől számított két napon belül, szállítással együtt pedig még hétvége is volt! Innen rendeltem: http://www.evoauto.hu/ Sok sikert mindenkinek, aki hasonló gondokkal küzd,jön a hideg idő!
Bocsánat a képet csak így tudom rendelkezésre bocsájtani ( https://www.autoteilemann.de/p/180588/wahler-thermostat-87c-425387d/ )de itt jól látható mert szuperül nagyítható is ,sőt a leírásban írja is hogy gumírozott!
TörlésHelló mindenkinek ! Kellene a segitség !! 1.8-as ABS Vento 1994-es termosztát csere után nem füti a belső teret ! Mindegyik cső forró, kivéve a hütöhőz menő legalsó , az tök hideg. A vizhömérő szerint , amikor 80 C-fokos a viz, akkor is hideg és alig langyos a bejövő meleg levegő az utastérbe !A befujó lamellák között kevés müanyag darabokat találtam. Mit csináljak , mit szereljek és hogyan , hogy legyen fütés ?? köszönöm előre is !
VálaszTörlésSziasztok!Egyszerű hozzánemértő vagyok az autókhoz,a problémám az lenne hogy sajnos nem ellenőriztük a frissen vásárolt BMW 1es 116 i kocsinkat így szépen megfagyasztottam a hűtővizet.kiolvasztás és fagyálló csere után úgy néz ki megusztuk az alkatrészek szétfagyását,de ekkor jött hogy mindig langyos a fűtés a computerrel kiolvasott adatok szerint termosztat csere javasolt meg is tőrtént gyári Behr tipus azt hiszem!Ekkor a folyadék visszatőltés után az autó alapjáraton egyszer csak puffant "hebregálni kezdett" ezt a szerelő elmondásából tudom majd ezt valahogy sikerűlt helyre állítani de azóta alapjáraton leáll néha a motor!A computer szerint üzemanyag ellátási hiba !!!Van e erről valami tapasztalotok ?köszönöm!
VálaszTörlésSziasztok!Egyszerű hozzánemértő vagyok az autókhoz,a problémám az lenne hogy sajnos nem ellenőriztük a frissen vásárolt BMW 1es 116 i kocsinkat így szépen megfagyasztottam a hűtővizet.kiolvasztás és fagyálló csere után úgy néz ki megusztuk az alkatrészek szétfagyását,de ekkor jött hogy mindig langyos a fűtés a computerrel kiolvasott adatok szerint termosztat csere javasolt meg is tőrtént gyári Behr tipus azt hiszem!Ekkor a folyadék visszatőltés után az autó alapjáraton egyszer csak puffant "hebregálni kezdett" ezt a szerelő elmondásából tudom majd ezt valahogy sikerűlt helyre állítani de azóta alapjáraton leáll néha a motor!A computer szerint üzemanyag ellátási hiba !!!Van e erről valami tapasztalotok ?köszönöm!
VálaszTörlésSziasztok! Seat leon 1.9 tdi 2002-es evjarat. 3 hetig nem hasznaltam az auto es utana kezdodtek a bajok. Eloszor csak hideg levegot fujt a futes. Aztan a viz homerseklete volt hogy 120°c-ot is mutatot. Egyik pillanatrol a masikra szemmel lathatoan ment le es fel a vizhofok mutato. Motor leallitasa utan meg 90°c-os viz eseten se allt le a ventilator. Cserelve lett a termosztat, a vizpumpa, a huto es a vezermuekszij. Tobbszor (kb. 20-szor) lett atmosva a rendszer annyira saros volt. De meg mindig nincs futesem. Pontosabban hol van, hol nincs. Ha nincs, a ventilator meg mindig nem all le amikor leallitom az autot. Es 20 perc jaratas utan csak 70°c-os az uzemihomerseklet. Mit csereljuk meg vagy nalunk is a termisztattal van baj? Gyari lett belerakva. Koszonom a valaszt!
VálaszTörlésNem lehet kezdődő hengerfejesség? Ha gőz, vagy gáz buborékok ülnek meg a rendszerben, nem lesz megfelelő a keringés. Érdemes lenne rápróbálni vákuummal kiszívni a levegőt a rendszerből, hogy aztán mit csinál.
TörlésKoszonom a gyors valaszt! Elvileg kizartuk a hengerfejet mert igaz eleinte jottek fel apro buborekok es habzott is a hutofolyadek de ez megszunt. Szeptemberben vettem az autot es semmi baja nem volt. Januarban 3 hetig nem hasznaltam es utana kezdodott minden. Igy is lehet kezdodo hengerfejesseg?
TörlésHa minden jó, akkor jónak kéne lennie. De úgy tűnik nem jó. Minden lehetőséget meg kell vizsgálni, és ki kell zárni. Termosztát nélkül jelentkezik a hiba? Rendesen ki van légtelenítve? Mi az, hogy habzik a hűtő közeg? Nem habozhat! Mivel lett átmosva/öblítve? Ki lett rendesen öblítve? Ha behabzik a rendszer, erősen romlik a hőátadás, nem jól mér a jeladó, nem nyit megfelelően a termosztát...
TörlésSziasztok! A RENAULT 1.9-es motorjához (motorkód:F8Q) való termosztát is jó a Volkswagenekhez,mivel ugyanaz a motor benne mint a Mitsubishibe.
VálaszTörlésSziasztok ! Nagyon jó a kiírás. Csak mondja meg nekem vki ha végképp ki van cserélve minden az autón ahhoz hogy tökéletes fűtése legyen, termosztát már kétszer is, akkor hogyhogy még mindig nincs fűtés?????? Most újravizsgálja a szerelő jól lett e a hengerfej visszarakva mert állítólag nincs nyomás a csövekben hiába meleg minden aminek annak kell lennie
VálaszTörlésén vízpumpára gyanakodtam de a szerelő lebeszélt róla mondván ahhoz nincs köze
VálaszTörlésKi kell cserélni a fűtő radiátort! Lehet elég neki egy alapos átmosás, de mert nem egy nagy összeg (bár nem írtad milyen típus) egyszerűbb cserélni. Mindkét művelethez ki kell venni, tehát kár vele szórakozni! Viszont a kiszedés, na, az nem egyszerű, bármilyen kocsiról is legyen szó! Műszerfal ki és ez így már elég problémás! De megéri! Egy jó meleg műhelyben, mert ilyen hidegben minden műanyag törik, mint a ropi! Szóval csak óvatosan!
VálaszTörlésAz is új benne:))szóval megállt a tudomány új hűtő, fűtőradiátor, termosztát már kettő is, új hengerfej, tömitések ékszíjak stb..., és még mindig nincs fűtés
VálaszTörlésJa igen mitsubishi L200-ról van szó.2000-s évjárat.
VálaszTörlésakkor passz! :(
VálaszTörlésUgye erről beszélek én is senki nem érti és nem tudja és ez már kimerít december óta nem jó a kocsi két szerelőt járt meg és vagy 100 embert szerelőt kérdeztem már és senki nem tud semmit:()() azt sem tudom sírjak vagy nevessek ezen a helyzeten vágyam volt ez a kocsi de már most rémálom kezd lenni:(
VálaszTörlés2007-es Swift Sportban nincs fűtés.Vagyis nagyon gyengeA vízhőfok mutatója kb 10 perc alatt beáll normál állásba pontosan középre és ott is marad.Hidegen beindítva alapjáraton kb 3 perc alatt melegszik fel a hűtőbe menő vastag cső,ekkor a mutató még szinte ki sem mozdul.Mi lehet a baj?A szerelő termosztátot akar cserélni minden áron,mert szerinte nyitva van.
VálaszTörlésKöszönöm ezt a blogbejegyzést, és a google-nak is hála, hogy kidobta. Szintén 1.8T benzines Passatom van. Már a kartonpapír sem segített. 130 km/h fölött lemegy 50-re a vízhőfok. Már a harmadik termosztátot teszem bele. Eddig csak a nyitás-zárás adatokat néztem. Ez a gumis tányéros szóba sem került. Holnap újult erővel megyek a unixba.
VálaszTörlésJelentem jó lett a fűtés. Igazad volt lászló takács mint kiderült volt még mocsok a rendszerbe és benyomta a fűtőradiátorba. De csere és tökéletes a fűtése. Passat B sok sikert remélem megtalálod a hibát igaz nekem a vizhöfok amíg nem volt fűtésem mindig 90-en állt de lehet nálad is fütöradiátor lesz a hiba
VálaszTörlésÖrülök hogy segítettem Már nekem is jó
VálaszTörlésÉn is örülök💪
VálaszTörlésSpórolok mindenkinek egy kis pénzt.Termosztát típus téma szerintem nem kíván kiegészítést.A belső fűtés hideg marad kérdésre reagálnék: Sajnos hűtővíz cserénél levegős lesz sokszor fűtőradiátor.A jelenség az h minden fain ,de nincs.fűtés.Ez egyszerű légtelenítéssel orvosolható.Nem hengerfej gond.....
VálaszTörlésA motor nem melegszik témához!Sok modern dízelben két termosztát is van.DSG-seknél!(Benzinest nem tudom, lehet ott is.)A hagyományos mellett, egy másik is, amit Fordnál olajköri termosztátnak neveznek, máshol pl. SKODA-nál is van hasonló és nyílván a VW-nél is a DSG olajhütő feletti részen.Most én is azon gondolkodom, melyik lehet a gond az én VW-ban TDCI motornál.5 éves városban nagyjából felmegy, de országuton visszahül.Új vásárlású, tiszta hütőfolyadékkal, müszer visszajelzés jó, mert a hőmérséklet mászkál.Néha mintha rendbe jönne, de aztán megint 50 C'-ra hül menet közben.
VálaszTörléshttps://www.youtube.com/watch?v=SoMK-ag8umg
TörlésÉs ez a termosztát is okozhatja a nem jó illetve elégtelen melegedést.A DSG váltó anomáliának is lehet oka.
TörlésÉs itt egy másik video is!
Törléshttp://www.maximilian-sell.de/passat-b7-dsg-thermostat/
https://www.youtube.com/watch?v=SoMK-ag8umg
VálaszTörlésSziasztok, szeretném megkérdezni, Fiat Puntomba 2002-es, Wahler termosztátot vásároltam.
VálaszTörlésFelmerült bennem a kétség, hogy a dobozban nem is Wahler termosztát van. A doboz kissé megviselt, sehol sem volt leragasztva és a termosztáton sehol sincs Wahler felirat.
Ez így OK?
Segítsetek légyszi, mi a tapasztalatok, vigyem vissza a boltba?
Sziasztok!Van 1 renault megane grandtoure 1.9 tdi tombi Vacakolautóma fűtés az automban,mi lehet a baj vajon?Eddig még megütögettem a kesztyűtartó tetejét,beindult,de zúgott nagyon,viszont fűtött,most meg 2 nap elteltével már semmi,meg sem nyikkan a fűtés!Nem zúg,nem fúj,semmit nem csinál,meg sem zörren!Mit érdemes ilyenkor kicserélni?Köszönöm ha választ kapok valakitől,aki ért hozzá!Üdv.Attila
VálaszTörlésZ14xep motorba most csereltem termosztátot,92c% ost de kb 88 ig megy fel a víz, a hűtő alja hidegebb mint a teteje.Mitől van ez? Köszi a választ.
VálaszTörlésHello Mindenki! Abban szeretnék segítséget kérni , hogy történt egy kisebb motor melegedésem autópályán nemrégiben kb. 120 as tempónál és mikor félre húzódtam akkor vettem észre , hogy bizony a vizet is nyomja kifele (gőz a motortér alól.. ) . Kissé megijedtem , nehogy hengerfejes legyen de gyors átnézés után kiderül az olaj alsó szinten volt ekkor még annak tudtam be ,óvatosan haza 50 km/h -val szerencsére maradt még elég víz a rendszerben és nem melegedett kis fordulaton. Másnap kiderült ,hogy a kiegyenlítő tartály tele volt trutyis iszappal . Na akkor szétszed ,takarítás , hűtőmosás (jó sok retek,rozsda volt benne , előző gazdája nem tudom mit öntött bele de gyanítom csapvizet ) újra felfagyállózás ioncserélt vízzel + termosztátot is kapott újat ugyanazt a nyitási értéket (82c) . Azóta nem nyomja ki a vizet , nem is melegszik viszont a fűtés csak kis körön adja a meleget ahogy kinyit a termosztát vele együtt a meleg el is tűnik a kocsiból , ami így 0 fok körül annyira nem kellemes , mondhatni fagyos . Ötlet esetleg valakinek?
VálaszTörlés